Pont: 73,7
Lelkesen szállok fel az előttem álló gépre,
amin ezúttal sem utasként foglalok helyet. Ha belegondolok, még sosem ültem
repülőn azért, hogy eljussak egy általam választott országba. Légiutas-kísérőként ugyanis nem dönthetem
el, hol akarok földet érni landolás után, de nem panaszkodom, hiszen rengeteg
helyet látogathatok meg úgy, hogy még nekem fizetnek érte. A gépen én szolgálom
ki az embereket, de amikor megérkezünk a megadott helyszínre, luxus hotelekben
szállásolnak el, melyek kényelmét egyébként nem élvezhetném, mivel
megfizethetetlen árban vannak. A munkámnak köszönhetően ideiglenesen
hullámlovasnak állhattam Hawaii partjainál, tanulmányozhattam a perui őserdő
népes állatvilágát, és megmászhattam az Alpok havas hegyoldalát két út között.
Azt nem mondom, hogy akár a síeléshez, akár a szörfözéshez lenne tehetségem, de
néhány esés nem tántoríthat el az új dolgok kipróbálásától.
Amint a
fedélzetre érek, észrevétlenül körülpillantok, tekintetemmel egy bizonyos
személyt keresve. Bingó! Ott ül a szokásos helyén, viszont most először látom
társaság nélkül az elmúlt egy év alatt, amióta itt dolgozom. Eddig vagy az
apjával érkezett, vagy szebbnél szebb nők vették körül, amiért egyszer sem mertem
megszólítani. Nem mintha most megtenném, inkább a kolléganőim gyűrűjébe
menekülve állok ellen a kísértésnek. Biztosra veszem, hogy százszor jobban fog
örülni annak, ha valamelyik szépség szolgálja ki helyettem. A férfiak amúgy is
fel szoktak nevetni, amikor meglátnak a stewardessek között, mert pechemre
rajtam kívül egy fiú sem vállalja be ezt a munkát. Legalábbis ennél a
társaságnál nem.
Kiskoromban
az volt az álmom, hogy sok-sok méterrel a föld felett repülhessek, de a
családommal maximum Incheonig jutottam el, mert anya retteg a „szörnyetegektől”,
ahogy a repülőket nevezi. Jó fiú módjára elkezdtem az egyetemet, de annyira
kellemetlenül éreztem magam a négy fal közé zárva, hogy muszáj volt valami
olyan után néznem, amitől nem fuldoklok. Beiratkoztam a légiutas-kísérő
képzésre, ami nem volt hosszú, de annál keményebb felkészítést igényelt. Szerencsére
jó a nyelvérzékem, japánul, kínaiul, angolul perfektül beszélek, de a spanyol
kifejezések is egyre jobban mennek. Nemcsak a kommunikáció fontos ennél a
munkánál, toleranciára van szükség az utasokkal szemben, és egy állandó
mosollyal az arcunkon kell biztosítanunk a jólétüket. Akárki nem alkalmas a
feladat elvégzésére, de én számtalanszor bebizonyítottam, hogy idepasszolok,
mert az emberek rendre jobb kedvűek lettek, miután váltottam velük pár szót.
Feloldottam a magasság okozta gátlásaikat, a gyerekeket pedig rögtönzött
műsorokkal szórakoztattam.
Megszeppenve
veszem át a tálcát az egyik lánytól, aki a fülembe súgja, hogy szolgáljam már
ki én Mr. Parkot, mert menten bepisil. Annyira remeg a kezem, hogy félő, a
nyakába fogom borítani a pezsgőt, ami nem számítana jó kiindulási pontnak.
Amikor felfedezem, hogy rám villantja azt az imádnivaló mosolyát, amiből eddig
csak a nők kaphattak, megrogy a térdem, de az utolsó pillanatban összeszedem
magam. Itt van a vissza nem térő alkalom, most mondhatnék neki valamit, de a
gesztusaim miatt már így is ég a fejem, mi lenne akkor, ha kinyitnám a számat? Olyan
áthatóan néz, mintha szintén azon törné a fejét, hogy beszélgetést kéne
kezdeményeznie velem, de végül megrekedünk azon a szinten, hogy csak bámuljuk
egymást.
Park
Chanyeol a legmenőbb légitársaság fejének fia, e mellett az a srác, aki miatt
más értelmet nyert számomra a repülés. Amióta először megláttam, eltörpült az
utazás öröme a boldogság mellett, hogy a közelében lehetek. Sokszor
tartózkodunk egy gépen, mert amikor az apja nem ér rá, ő intézi az üzleti
ügyeket. Nem tudom, miért gyakorol rám ekkora hatást, hiszen nem is ismerem, ő
meg szerintem a létezésemről sem tudott a mai napig, arról nem beszélve, hogy
van barátom.
Yifannal
másfél éve járunk, bár olyan ritkán látjuk egymást, hogy ez az idő jelentősen
kevesebb a valóságban. Soha nem voltam belé szerelmes, még a kezdeti időszakban
sem. Tulajdonképpen azért jöttem vele össze, mert el akartam költözni a
szüleimtől, lakást viszont tök feleslegesen vettem vagy béreltem volna, mivel alig
vagyok otthon. Csúnya dolog, de nála ellakhatok egy kis hancúrozásért cserébe,
így kölcsönösen használjuk ki egymást. Szerintem fűvel-fával összefekszik, amíg
távol vagyok, és abban a hitben él, hogy én is ezt teszem a fényűző hotelekben.
Hát, maximum ha Chanyeol lenne a szobatársam…
– Figyelmet kérek!
Egy váratlan meghibásodás miatt sürgősen kényszerleszállást kell végrehajtanom.
Ne essenek pánikba, és kövessék a személyzet utasításait! – hallom meg hirtelen
a pilóta hangját. Ez remek! Ha azt mondják, ne essek pánikba, ezer százalék,
hogy beparázok. Ez duplán gáz az én esetemben, hiszen nekem kéne nyugalomra
inteni az utasokat. Eddig nem kerültem ilyen helyzetbe, és hiába tanultam meg,
mit kell ilyenkor tenni, elég nehezemre esik átültetni az elméletet a
gyakorlatba.
– Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Volt már pár hasonló
ilyenben részem, de mint látod, még élek. – Park Chanyeol tényleg hozzám szólt?
De miért pont most? Nem elég, hogy a pilóta szavai miatt alig kapok levegőt, a
szívem felgyorsulása is gondoskodik arról, hogy az ájulás kerülgessen. Biztos
vagyok benne, hogy mindketten hazudtak, mert a gép sebes tempóban veszi célba
az alattunk elterülő szárazföldet. Az egyetlen jó hír az, hogy nem a tengerben
fogunk kikötni, de attól még kinyiffanhatunk. Előkapom a telefonom, és írok egy
szakító SMS-t Yifannak. Az ilyesmit szemtől szemben illő intézni, de tudatnom
kell vele, hogy vége, mielőtt meghalok, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalása
miattam. Amint befejezem, Chanyeolra sandítok, akit olyan szívesen megcsókolnék
a halálunk előtt. Hogy lehet ilyen igazságtalan az élet, hogy akkor vett rólam
tudomást, amikor már túl késő? Úgy kell eltávoznom az élők sorából, hogy
egyszer sem tarthattam valakit a karjaimban, akibe a hajszálaimtól a
kislábujjamig szerelmes lettem volna. Vajon Chanyeol volt már szerelmes?
Esetleg ebben a pillanatban is arra gondol, hogy mennyire fog szenvedni nélküle
a kedvese?
Amikor felém nyúl,
végképp elhagy minden erőm. Simán megkaphatnám a „munka hőse” címet, miután a
kezét szorongatva végignézem, ahogy a lányok hideg vérüket megtartva uralják a
helyzetet. De ennyi kijár nekem! Minek tüsténkednék, amikor azok az emberek
velem együtt fognak másodperceken belül a mélybe zuhanni? Legalább az érintését
hadd érezzem, hadd leljen ránk a vég összefűzött ujjakkal, hiszen ha úgy
vesszük, ez rohadt romantikus. Rose-nak meg Jacknek sem adatott túl sok idő, de
mi megdöntjük a rekordjukat. Miket beszélek? Chanyeol meg én nem vagyunk
szerelmesek, és sajnos nem lesz rá lehetőség, hogy kiderüljön, bejönnék-e neki,
ha jobban megismerne.
– Velem jössz? –
kérdezi Chanyeol egy reménykedő mosoly kíséretében. Oké, nem haltunk meg,
viszont hajléktalan lettem, mivel kiadtam Yifan útját. Ez talán egy fokkal jobb
a halálnál, de ezzel a problémával később foglalkoznom kell. Végignézek a
nyüzsgő emberseregen, akik egymást lökdösve tolonganak nem messze tőlünk, majd
a tekintetem Chanyeolra emelem, aki hatalmas nyugalommal várja, hogy döntsek.
Bólintok, mert jobb választásnak bizonyul a háborgó tömegnél, és követem,
amikor megindul, bár fogalmam sincs, hová. Azt sem értem, miért húzza maga után
a bőröndjeit; talán ismer itt valakit, akinél megszállhatunk?
– Mit csinálsz? – állok meg előtte, amikor
ledobja magát egy padra.
– Elfáradtam, muszáj pihennem egy kicsit. – Hogy
fáradhatott el, amikor kábé száz métert tettünk meg? Ezek szerint a testére
tapadt póló alatt kirajzolódó izmok nem valódiak, csak odafestette őket.
Tétován leülök a pad másik végébe, nehogy elbóduljak az illatától. Eszembe jut,
hogy nem szabadott volna letegeznem, de mivel nem tette szóvá, megmaradok ennél
a formánál, bár annyira zavarban vagyok, hogy lehet, többé hozzá sem fogok
szólni. Ellentétben vele. Rögtön olyan fesztelen csevegésbe kezd, mintha ezer
éves cimborák lennénk, és olyan részleteket oszt meg az életéről, amikbe én
több hónapos ismertség után avatnám be.
Amikor lassan egy
órája be nem áll a szája, feltesz egy kérdést, amit két tömör mondatban válaszolok
meg. Egy multimilliomos csemetének a pilótával kéne ordibálnia, amiért hibát
vétett, hisztérikusan az apját kéne hívogatnia, hogy megkérje, rúgja ki a
férfit, és szabadítsa ki innen, ehelyett engem szédít a meséivel, amiknek
véleményem szerint a fele sem igaz. Egyrészt imponáló, hogy nem olyan,
amilyennek képzeltem, másrészt egyre jobban idegesít a faggatózásával; miért
nem képes felfogni, hogy én nem vagyok olyan közvetlen, mint ő?
– Eltűntek! – kiáltok
fel kétségbeesetten, amikor este visszatérünk oda, ahol a többiek gyülekeztek. Egy
árva lélek sincs ott, de Chanyeol ezt is csak egy vállrándítással konstatálja.
– Úgy látszik, korábban érkezett a mentőosztag, mint
amire számítottam. De ne aggódj, apám értem fog küldetni egy másik gépet, amint
megtudja, hogy nem voltam rajta az előzőn. – Méregbe gurulok, mert azért
ragadtunk itt, amiért a hülye történeteivel fárasztott. Nem szabadott volna
vele tartanom! Mi van, ha a bőröndjeiben különféle fegyverek vannak, és a
megfelelő alkalomra várt, hogy végezhessen velem?
Nem törődve a
magyarázásával a házak felé indulok, mert eltökélt szándékom, hogy megszállok
az egyikben. Nem a Four Seasonsről van szó, de egy éjszakát ki fogok bírni.
Amikor a sokadik csengőt nyomom teljes erőmből, kezdek beletörődni abba, hogy
ebben a nyomorult faluban nem lakik senki. Nem egy lakatlan szigetre tévedtünk,
mégsem nyitnak ajtót, amitől egyre nagyobb düh lesz rajtam úrrá. Chanyeol
készségesen egy zseblámpával világítja meg nekem az utat, amit legszívesebben
kivernék a kezéből, úgy haragszom rá.
– Együnk! – mondja
jókedvűen, amikor egy órányi felesleges bolyongás után visszatérünk a padhoz.
Konzerveket húz elő az egyik bőröndből, és a kezembe nyom egy szendvicset, de
az idegesség miatt nincs étvágyam. Azért nagy nehezen magamba tömök néhány
falatot, miközben kérdőn meredek rá. – Mondtam, hogy egyszer-kétszer keveredtem
hasonló helyzetbe, és akkor nem volt nálam kaja, szóval most alaposan
felkészültem, aminek örülnöd kéne. – Ja, marhára örülök annak, hogy több
szúnyogcsípés van rajtam, mint amennyi fog a számban, meg hogy ilyen moslékot
kell ennem, meg hogy továbbra sem sikerült megszabadulnom ettől a dumagéptől.
Mi tetszett egyáltalán benne? Jól néz ki, de a stílusától a falra tudnék
mászni; vagy csak a körülmények miatt vagyok ennyire nyűgös? Ha most a tengerparton
ücsörögnék mellette, és egy koktéllal a kezünkben hallgatnánk a levegőben
szétáradó zenét, talán máshogy állnék hozzá.
Chanyeol felfedez két
függőágyat, ami az egyik ház kertjében lóg a fák ágaira erősítve. Átmászunk a
kerítésen, hogy jobb híján azokon hajtsuk álomra a fejünket.
– Mit művelsz? – vinnyogom két oktávval magasabb
hangon, amikor vetkőzni kezd.
– Otthon is bokszerben szoktam aludni, ráadásul dög
meleg van. – Még jó, hogy nem meztelenül szokott aludni! Miután lefekszünk,
eszébe jut valami, amit feltétlenül közölnie kell velem, de néhány perc
elteltével már csak ütemes szuszogását lehet hallani. Fellélegzek a
megkönnyebbüléstől, mert komolyan úgy éreztem, hogy a maradék energiámat is
elszívja, ha még egy szót szól. Lopva rápillantok, ami hiba volt, mert
túlságosan tetszik a látvány, pedig szükségem lenne az alvásra. A telihold
fénye átszűrődik az ágak között, így tökéletes rálátást nyerek
összegömbölyödött alakjára, amitől mosolyognom kell. Olyan békésnek tűnik,
mintha kivették volna belőle az elemet, ami egész nap hajtotta. Meg kell
állapítanom, hogy a gyerekekhez és a háziállatokhoz hasonlóan Chanyeol is alvás
közben a legaranyosabb. Nem tudom eldönteni, hogy széles válla, kidolgozott
hasfala, izmos combjai, vagy az a terület vonz-e a legjobban, amit ruhával
takar, de valószínűleg egy az egyben csábít az egész teste. Görcsösen
összeszorítom a szemem, abban a reményben, hogy követem őt az álmok mezejére,
de az emlékeimben cikázó képek jó darabig nem hagynak nyugodni.
Másnap reggel zuhogó
esőre ébredek. A kevés alvásnak meg a kellemes ébresztőnek köszönhetően a
tegnapinál is morcosabb vagyok, ellentétben Chanyeollal. Felettébb bosszantó ez
a folytonos jókedv, főleg akkor, ha az én hangulatom valahol a béka segge alatt
van. Mivel úgysincs semmi tennivalóm, azt tűzöm ki célomnak, hogy kiderítem,
mivel tudnék más érzelmeket kicsalni belőle, de jelenleg nincs ötletem arra,
hogyan kezdjek neki.
– Sétáljunk! – mondja
lelkesen a reggeli elfogyasztása után. Továbbra sem tartom épelméjűnek, amikor
egy szál alsógatyában, mezítláb vág neki az útnak a zuhé ellenére. Amikor
megfogja a kezem, szeretnék elhúzódni tőle, de olyan jól esik a közelsége, hogy
leküzdöm hirtelen támadt ellenszenvemet.
– Ha belegondolok, hogy most a Karib-tenger partján
napozhatnék lebarnult, szörföző pasikat bámulva… – kezdek bele a
panaszáradatomba, amit nem hagy folytatni a közbeszólásával.
– De hiszen itt
áll melletted a legszexibb, minek akarnál olcsó utánzatokat nézegetni?
– Hol? Én rajtad kívül senkit nem látok a közelben – kémlelem
a tájat, mintha a fent említett legszexibb példányt keresném. Van önbizalma a
srácnak, de bennem kemény dióra lelt. Valóban istenien mutat, de eszem ágában
sincs bevallani ezt, mert akkor még nagyobb lenne a szája. Annyira
igazságtalan, hogy ő még most is úgy fest, mintha valami divat magazinból
lépett volna elő; abba bele se merek gondolni, hogy engem mi fogadna, ha
tükörbe néznék.
– Amúgy mi a bajod az
esővel? Remélhetőleg hűlni fog a levegő, és a szúnyogok egy részét is elűzi.
Inkább hálát kéne adnunk az égnek, amiért megáldott minket vele. – Chanyeol
teljesen kiszámíthatatlan, sosem tudhatom, hogy mi lesz a következő lépése.
Elengedi a kezemet, és felemelt karokkal az égre néz, hogy egy két perces
monológgal, amit hangosan kiabál, nehogy véletlenül ne hallják meg a fentiek,
köszönetet mond az esőért. Hajlong egy párat, összeteszi a kezét a szíve előtt,
és szertartásszerűen hálálkodik. Mielőtt visszafordulhatnék, hogy magára hagyjam
az őrületével, elkapja mindkét csuklómat, hogy olyan pózba állítson, amilyenben
ő van. Túl hevesen rántom el magam, melynek következtében meglököm, ő pedig
elvesztve az egyensúlyát a sárban végzi. Nem, még akkor sem változik meg az
arckifejezése, amikor miattam dagonyázni kényszerül, pedig most aztán tetőtől
talpig koszos lett. – Tudom, miért csináltad ezt. Be akartad piszkolni a gatyámat,
hogy azt is levegyem magamról. – Feltartott kezekkel elhátrálok tőle, mert egy
percig sem kételkedek abban, hogy képes lenne meztelenül flangálni előttem.
Nevetve feláll, és ismét átadja magát az esőnek, ami olyan intenzíven hullik
alá, hogy a sár nagyját lemossa róla.
– Eljössz velem este
egy randira? – kérdezi hátat fordítva nekem, lehunyt szemekkel. Kész szerencse,
hogy nem frontálisan tette fel a kérdést, mert nem örülnék, ha szemtanúja lenne
ledöbbenésemnek. Tegnap a rengeteg információ közt azt is az orromra kötötte,
hogy először egy nála hét évvel idősebb pasival smárolt, aki ráadásul a tanára volt.
Már akkor meglepődtem, mert nem feltételeztem róla, hogy meleg, de most
szabályosan sokkot kaptam. Miért akarna randizni velem, amikor nem is ismer?
Alig szóltam hozzá, amióta együtt vagyunk, és akkor sem voltam túl kedves.
– Hova szeretnél elvinni? Abba az étterembe, ahol jól
öltözött szúnyogok a pincérek, és tücskök húzzák a talpalávalót? Esetleg egy
olyan moziba, ahol a madár pornón kívül nem tűznek mást a műsorra? Kösz nem!
– Ne csináld már! Döntsük el kő-papír-ollóval! Ha
nyerek, randizunk. – Megperdül, hogy szembe kerülhessen velem, és feltartott
kézzel várja, hogy rábólintsak zseniális ötletére.
– Az ostoba véletlenre akarod bízni? Akkor nem is szeretnéd
annyira – tettetem a csalódottat lebiggyesztett ajakkal. – Van egy javaslatom.
Ha három órán keresztül csendben maradsz, azzal bebizonyítod, hogy tényleg
komolyak a szándékaid.
Ez a marha elég jól
állja a próbát, amit nem vártam volna. Önmagában elég nagy büntetés számára,
hogy nem szólalhat meg, de én rendkívül gonosz módon még ráteszek egy-két
lapáttal a szenvedésére. Például megcsikizem, meghúzom a haját, cipőstül rálépek
a csupasz lábára, annak érdekében, hogy elveszítse az önuralmát, és beszélni
kezdjen. Pókerarccal viseli a szívatásomat, de amikor különböző témákról állok
neki csacsogni, látom rajta, hogy alig bírja türtőztetni magát, hogy ne fejtse
ki a véleményét egy adott dologgal kapcsolatban. Amúgy sem fair a játék, mert
nem tudjuk mérni az idő múlását, ugyanis mindkettőnk telefonja lemerült,
karórával meg egyikünk sem rendelkezik. Szerintem minimum egy óra telhetett el,
amikor feladom, és megmondom neki, hogy nyugodtan beszéljen. Magamnak se vallanám
be, de hiányzik a hangja, és az egyoldalú párbeszédek folytatása egyáltalán nem
vicces.
– Csinosítsd ki
magad, nemsokára érted jövök. – Lefagyva nézem távolodó alakját, aztán
kétségbeesve nyüszítek fel. Hogy lehetnék dögös egy ilyen helyen? Egy normális
randi előtt az ötödik szerelésben pózolnék a tükörrel szemben, ami nem tetszik,
és azon hisztiznék, hogy nincs egy alkalomhoz illő göncöm sem. Az csak műbalhé
lenne, mert minden ruhám menő, és bármelyik tökéletesen megfelelne, de most
egyik sincs itt, mert én nem hurcoltam magammal a bőröndömet. Két napja nem
fürödtem, egy árva szemceruzát sem rejt a zsebem, a hajamhoz inkább hozzá sem
érek, mert akkor biztosan elsírnám magam… Az álmaim megtestesítőjével fogok
randizni, és olyan leszek, mint egy rakás szerencsétlenség! Emberi körülmények
között ez alkalommal nem ötször, hanem legalább nyolcszor öltöznék át, és egy
órát áztatnám magam a forró vízben, mielőtt találkoznánk.
Chanyeol mosolyogva
(milyen meglepő) jön felém a naplementében, mintha egy mesebeli lovag bőrébe
bújt volna. Szerencsére nem az öltönyt vette vissza, de térdig érő kék nadrágjában,
és egy árnyalattal világosabb kék pólójában is kiborítóan jól néz ki. Rajtam
minden ugyanaz, ami cseppet sem zavarja őt, de nem tudom levetkőzni a
kisebbségi komplexusomat.
– Nem vagyok hajlandó
még egyszer enni ebből a förtelemből – duzzogok, jó messzire tolva magamtól a
konzervet.
– Mi a kedvenc
kajád?
– Pizza. –
Chanyeol a szemét forgatja válaszomat hallva, mintha a pizzát nem tartaná
ételnek.
– Pincér, kérünk egy óriás pizzát jó sok sajttal meg
baconnel! – kiált a távolba, végképp bebizonyítva, hogy nem százas. Egy
pokrócon ülünk, amit szintén ő hozott magával, és amin átszivárog a víz az
egész napos esőzés eredményeként. Gyertyafény helyett a csillagok világítanak,
ami elnyerte a tetszésemet, de ez nagyon kevés a sok negatívummal szemben.
– Ennek a pizzának odaégették a szélét, és túl hideg.
Nem adunk borravalót, és nem jövünk ide többet, neten meg lehúzzuk a helyet. –
Hiába próbáltam fapofát vágni, Chanyeol kicsikar belőlem egy halvány mosolyt.
Annyira élethűen adta elő, hogy milyen finom a kaja, hogy a pizza ízét éreztem
a számban, mialatt kikanalaztam a konzerv egész tartalmát.
– Baek, véletlenül
kiborítottam a popcornt, úgyhogy másikat kell vennünk. – Igen, már a moziban
vagyunk, és annyira ellazultam, hogy elkapom a feldobott labdát, amit eddig
figyelmen kívül hagytam.
– Inkább nachost vegyünk, azt jobban szeretem. –
Chanyeol szemei szebben ragyognak bármelyik drágakőnél, amikor belemegyek a
játékba. Olyan beleéléssel adja elő a film részleteit, hogy látom, sőt, átélem
a jeleneteket. Nem tudom, a képzelete szüleménye-e a történet, vagy egy
klasszikust idéz fel, de nagyon jól szórakozom rajta.
– Nem olyan jó ez a film, legközelebb te választasz.
Unalmas. Nem szeretnél olyasmit csinálni, amit a moziban szoktak a párok?
– Tapizni
egymást a ruha alatt?
– Én a csókolózásra gondoltam, de semmi esetre sem
állnék a vágyaid útjába – nevet fel, melynek köszönhetően pír lepi el az arcom.
Az ölembe ejt egy nyilvánvalóan
alkoholt tartalmazó üveget, aminek egy húzásra eltűntetem a felét.
Felháborodhatnék, amiért le akar itatni, de muszáj erőt gyűjtenem, mert józanul
nem mernék továbblépni.
– Szeretnél mondani
valamit? – kérdezi halkan a hátamat simogatva, amikor már úgy szédülök, hogy
alig látok.
– Igen. Te nem vagy normális. Utálom ezt a helyet!
Zuhanyozni akarok, és nem esővízzel… – Folytatnám a sort, de bennem reked a szó
elkomoruló arcát látva. Amikor némán feláll, összefacsarodik a szívem arra a
gondolatra, hogy végül mégiscsak sikerült eltűntetnem a mosolyát. Elértem a
célom, mégis mindent megtennék azért, hogy visszavarázsoljam a helyére.
Chanyeol a
függőágyban fekszik, és úgy tesz, mintha aludna. Alap esetben félnék attól,
hogy leszakad a kifeszített vászon, ha ketten vagyunk rajta, de inkább
összetörném magam, minthogy szomorkodni hagyjam. Mellé fészkelődve az arcára
teszem a kezem, és addig cirógatom, amíg ki nem nyitja a szemét.
– Régóta tetszettél
nekem. Az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak…
– Tetszettem, amíg öltönyben meg aktatáskával láttál.
Amíg egy jól fésült ficsúr voltam… Az igazi énem viszont idegesít… Az üzleti
életben magamra tudok erőltetni egy maszkot, de az nem én vagyok. – Az
alsóajkamba kell harapnom, hogy visszatartsam a könnyeimet. Azt hiszi, egy
selyemfiú vagyok, aki a gazdag üzletemberekre utazik. Tudnia kell, hogy az volt
életem legjobb randija, amikor nem ettem pizzát, és nem néztem filmet, mégis
elhittem, hogy azt csinálom. Mert mellette nem létezik fekete és fehér. Rengeteg
színt tárt elém, olyanokat is, amiket még sosem láttam, és ez elsőre
megrémisztett. De én akarom azokat a színeket. Mindet. És velük együtt őt is.
– Nincs légkondi a
szobánkban. Panaszt kéne tennünk a recepción. És ez nekik a nászutas
lakosztály? Pereljük le a gatyát róluk, szivi! – Szavaim hallatán kissé felfelé
görbül a szája, de amikor közelebb hajolok hozzá, visszahőköl.
– Ne! Csak a pia miatt akarsz megcsókolni…
– A helyzet, amibe csöppentünk, kibillentett a komfort
zónámból, kifordított önmagamból, de azt, hogy „nem vagy normális”, pozitív
jelzőnek szántam. Melletted egy percig sem lehet unatkozni, még egy olyan
helyen sem, ahol rohadtul nincs semmi. – A tegnapelőtti Baekhyun nem dobná le
magáról a pólóját, hogy a bőrén érezhesse egy szinte idegen férfi leheletét, de
a mai megteszi, és nem bánja meg. Chanyeol mellett más lettem; gátlástalanabb,
fesztelenebb, bolondabb, és immár nemcsak ő tetszik, hanem az újjászületett
Baekhyun is. Amint megérzi a számat az övén, nem visszakozik tovább, hevesen
magához szorít, így megkockáztatjuk, hogy a függőágy tényleg nem fogja kiállni
a strapát, aminek alávetjük.
– Büdösek vagyunk, és
mocskosak – kuncogok fel két csók közt a hajába túrva.
– És szerelmesek. – Olyan édesen mosolyog, hogy nincs
szívem elmondani neki, hogy én nem vagyok olyan biztos ebben. Nagyon jól érzem
magam vele, de ez elég ahhoz, hogy ilyen fajsúlyos kijelentéseket tegyünk? Mi
van, ha tényleg csak az alkohol vette el az eszem, és a varázs tovaszáll,
miután felkel a nap? Ha a napfelkelte ezzel fenyeget, inkább élnék örök
sötétségben Chanyeol karjaiban, ő úgyis képes betölteni a fény szerepét az életemben.
A nap száz ágra süt,
és én még mindig úszom a boldogságban. Alig aludtunk, de ezúttal nem a bogarak
zavartak, egyszerűen nem tudtunk elszakadni egymástól. Képes voltam
megfeledkezni arról, hogy mennyire vágyom a tisztaságra és a kényelemre, mert Chanyeolra
sokkal jobban vágytam azoknál. Mégis futólépésben közelítem meg a gépet, ami
minden bizonnyal a megmentésünkre érkezett, hátrahagyva a srácot, akivel olyan
boldog voltam.
– Bárcsak később
jöttél volna…
– De három napban egyeztünk meg, főnök… – Hallom a
Chanyeol meg a pilóta között folyó társalgást, amit nem tudok értelmezni.
Amikor Chan észreveszi, hogy ott állok mögötte, megrémül, de addig nem tágítok,
amíg nem ad magyarázatot a hallottakra.
– Te is az első
pillanattól tetszettél nekem, bár azt hitted, a létezésedről sem tudok. Nem
volt rá alkalmam, hogy a tudtodra adjam, mert folyton a nyakamon lógott valaki.
Elhatároztam, hogy ráveszem a pilótát, játssza el, hogy kényszer-leszállásra
van szükség, hadd töltsek veled három napot a külvilágtól elzártan. Szerencsére
velem tartottál, így ők tovább tudtak menni, anélkül, hogy lebuktam volna.
– Akkor… Nehogy
azt mondd nekem, hogy egy egész falut kilakoltattál emiatt!
– Egy öt csillagos hotelben lettek elszállásolva, ahol
jakuzzi van a szobájukban. Szerintem vissza se akarnak majd költözni. Mondjuk,
én szívesen cserélnék velük.
– Kizárt! Most
azonnal indulunk haza!
– Mit szólnál
egy utolsó éjszakához?
– Ne
reménykedj, nem fogok lefeküdni veled. Maximum a hetedik randi után.
– Mi?! Rendben, azt gyorsan le fogom zavarni. Az első
megvolt, aztán lesz egy reggel, és egy este, így a harmadik nap éjszakáján már
mindenestül az enyém lehetsz.
– Ez a három
nap a mániád? Miért pont annyit töltöttünk itt?
– Mert tudtam,
hogy ennyi idő elég ahhoz, hogy belém szeress.
– Olyan öntelt vagy! Csak csókolózni és aludni vagyok
hajlandó veled, a beszédet mellőzzük. Egyébként, ha meghívtál volna egy
normális helyre, igent mondtam volna. Minek kellett ez a felhajtás?
– A normális dolgok unalmasak. És valld be, hogy
elképesztően romantikusnak találod a tettemet.
Meghatottan puszilgatom
Chanyeolt a magángépen, ahol rajtunk kívül csak a pilóta és egy stewardess
kapott helyet. Most először történik meg az, hogy engem szolgálnak ki utazás
közben, de ami ennél is fontosabb, hogy a világ legőrültebb pasijának
társaságát élvezhetem. Őrülten szexi, őrülten romantikus, és őrült lennék, ha
ezt nem ismerném el. Ő az első, akiért feladnám azt az életformát, amit
képviselek. Úgy nem lehet fenntartani egy kapcsolatot, ha az egyik fél folyton
a levegőben meg tengerentúl van, de érte szívesen váltanék hivatást.
– Ne aggódj, nem kell
lemondanod a munkádról. Majd összeegyeztetjük az útjainkat, hiszen én is sokat
utazom. És amikor megszállunk azokban a flancos hotelekben… – Még a
gondolataimban is képes olvasni, hát nem tökéletes? És ha ilyen szemeket
mereszt rám, ha ilyen érzékien búg a fülembe, az a hetes szám, amit a
randizásra vezettem be, gyorsan a felére fog csökkenni.
Zavartan sütöm le a
tekintetemet, amikor a repülőnk földet ér. A kis faluban megszerzett
magabiztosságom semmivé foszlik a nagyvárosban, ezért furcsa módon visszavágyom
arra a helyre, ahonnan annyira el akartam jönni. Talán Chanyeol is azért
szeretett volna tovább maradni, mert attól félt, hogy az ott keletkezett burkot
elhagyva minden megváltozik.
– Van szükséged
segítségre ahhoz, hogy hazacipeld a bőröndjeidet? – kérdezem remegő hangon, a
földet pásztázva. Chanyeol bőröndjei tök üresek egy-két ruhát leszámítva,
úgyhogy alig van súlyuk, ráadásul nem buszon kell hazáig zötykölődnie, mert az
álom autója előtt állunk.
– Mindenképp – vigyorog rám, és szélesre tárja előttem
a kocsi ajtaját.
Chanyeol lakása
ugyanolyan lenyűgöző, mint az autója, bár nem láttam belőle sokat, mert rögtön
megcéloztam a fürdőt. Amíg ő tartózkodik bent, le akarok lépni, mivel nem áll
szándékomban kihasználni a jóindulatát.
– Chan, miért zártad
be az ajtót? – kiabálok a kilincset rángatva.
– Mert tudtam, hogy meg akarsz majd szökni, amíg
fürdök. Viszont van egy rossz hírem. Elvesztettem a kulcsot. Komolyan, nem
találom sehol! – jelenik meg egy szál törölközővel a derekán. Elkezdhetném
keresni a kulcsot, mert nem dughatta olyan helyre, ahol ne bukkannék rá, de az
új Baekhyun inkább odasétál Chanyeolhoz, hogy a csókjának köszönhetően
visszaköltözzön belé a határozottság. Ami tegnap még kérdés volt, ma
megkérdőjelezhetetlen felkiáltás, amit világgá szeretnék kürtölni: SZERELMES
VAGYOK PARK CHANYEOLBA! Vele minden pillanatban a felhők felett érzem magam,
mert csupán a mosolyával képes az egekig repíteni. Nem fogom kihasználni, ha
itt maradok, hiszen szeretem őt, szóval nem hasonlíthatom az előző
kapcsolatomhoz. Visszaköltözhetnék a szülői házba, esetleg birtokba vehetném
Chan hatalmas franciaágyának bal oldalát, és igazán buta döntés lenne
részemről, ha nem az utóbbi opciót választanám.
– Könnyűvérűnek
tartanál, ha az első randi után megadnám magam?
– Nem. A világ második legszerelmesebb emberének
tartanálak.
– Miért, ki az első?
– Hát én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése