Fekete - Különcség

Pont: 57,2 


Különcség

Idegesen csaptam be lakásom ajtaját magam mögött. Egy újabb félresikerült randi, hála Sehunnak. Nagyon fasza. Mindig, mindig balfékeket szed nekem össze, már bánom, hogy belementem ebbe a keressünk-párt-Baekhyunnak cuccba. Egyetlen nő sem képes megfelelni az elvárásaimnak, pedig azok nem túl magasak. De mind olyan... Egyformák. Egyediségre vágyom, valaki olyanra, aki más, mint a többi. Létezik egyáltalán ilyen? Van olyan nő, aki nem festi magát felismerhetetlenné, akinek nem kell méteres műköröm, s aki nem rakja ki mindenét, hogy elnyerje egy férfi figyelmét?

Nagyot sóhajtva gázoltam át a nappalimon, hogy az erkélyre érve szívjak egy szál friss levegőt. Teljesen elmerültem a gondolataimban. Már rég végeztem a cigivel, mikor a mellettem lévő erkélyajtó hangosan nyikorogni kezdett. Egy magas, fekete hajú fiú lépett ki rajta. Szemei alatt hajával megegyező karikák húzódtak, kócos volt, árasztotta magából a piaszagot, hegyes fülei pedig elálltak fejétől. Fekete, zenekaros póló volt rajta, hozzá illő, felvarrókkal teli nadrággal és színben megegyező bakanccsal. Felhúzott szemöldökkel mértem végig a srácot, majd egy újabb szálat vettem elő.

- Van egy cigid számomra is? - bökött a srác fejével a doboz felé, mire egy vállrándítással nyújtottam felé a dobozt. - Kösz. Amúgy Park Chanyeol.

- Byun Baekhyun - mondtam, ezzel lezártnak tekintve a témát. Persze szerencsés mivoltom nem szabadult meg ilyen egyszerűen a szomszédtól.

- Régóta laksz itt? - kérdezte fekete tincseibe túrva. Csodálom, hogy nem ragadt bele a keze.

- Pár hónapja - ráncoltam homlokom, bár esélytelen volt, hogy emlékezzek a pontos dátumra. - Te?

- Két napja - mosolyodott el. Meg kell hagyni, szép mosolya volt. Biztosan döglöttek érte a csajok. - Tegnap volt a házavató.

- Vettem észre - mértem végig ismét, mire felnevetett.

- Nincs kedved átjönni? Nyugi, nem vagyok bűnöző - emelte fel kezeit védekezően, mikor megpillantotta gyanakvó arcom. - Csak unalmas így egyedül, gondoltam, neked sem árt a társaság.

- Végül is - vontam meg vállam, s átlendülve a korláton már igyekeztünk is befelé.

Chanyeol lakása nem sokban különbözött az enyémtől, mármint alapjában véve. Berendezésileg teljesen más volt; a falak telis-tele voltak poszterekkel, különböző amerikai zenészekről, kik talán a múlt évezredben éltek. Emellett egy külön szekrénye volt tömve bakelitlemezekkel, amihez lejátszója is volt. Legérdekesebb mégis a hálószobája volt; minden sarokban gitárok álltak, egy még az ágya felett is csüngött. A falak mind valamilyen sötét színben pompáztak; mélyvörös, farkasszürke, tengerkék. Színes volt, azt meg kell hagyni. Bár furcsa volt a stílusa és berendezése, nekem imponált ez a másság.

- Látom szeretsz zenélni - néztem körbe, bár kicsit érdekes látvány volt a sok félmeztelen pasi az íróasztala fölött. Nem mintha különösebb bajom lenne a melegekkel.

- Az a mindenem - mosolygott, majd felkapva az egyik gitárt ült az ágyára. - Játsszak neked valamit?

- Légyszi, Rómeó - mondtam nevetve. - És ha már itt tartunk, a kezem is megkérheted.

- Azt majd később, Júliám - kacsintott, s belekezdett egy dalba. Nem számítottam rá, hogy énekelni is fog mellé, de gyönyörű hangja volt, így nem bántam. Sőt, kifejezetten élveztem az előadást. Ugyan nem vagyok egy Mozart, ezt a számot még én is ismertem; az FT Island nevű zenekar Pray című dala volt.

- Rohadt jól nyomod - tapsoltam meg a végén, míg ő visszatette a hangszert a helyére. - Mióta csinálod?

- Tíz éves korom óta - büszkélkedett. - Most vagyok huszonegy.

- Akkor idősebb vagyok - húztam ki magam, bár még így is fél fejjel magasabb volt. - Add meg a tiszteletet a hyungodnak!

- Majd ha több lesz 170 centinél - nevetett, mire játékosan hasba bokszoltam. - Hééé, ezt miért kaptam? Ne legyél durva, Baekkie!

- Ezt a becenevet most felejtsd el - röhögtem én is. - , Channie.

Igazság szerint nem gondoltam, hogy ilyen jó fej ez a Chanyeol srác. Nem vagyok oda az idegenekkel való beszélgetésért. Nyilván nem vagyok antiszociális - még az kéne, így se akar összejönni egy rendes kapcsolat - , de nem viselem jól, ha valaki sokáig zaklat érdektelen dolgokkal. Mondjuk ez a fiú pont nem olyannak tűnt, aki ilyet tenne. Szerény véleményem szerint vele nem sok unalmas dolog történik.

A délutánom nagy részét a fekete fiúval töltöttem; megtudtam, hogy él-hal a rockért és metálért, s szeretne Amerikába utazni, hogy bandájával - igen, az is van neki - befussanak. Megadta a YouTube nevét is, s mutatott tőlük pár számot. Bár nem vagyok oda az ilyen durva zenéért, Chanyeolék dalai egész tetszetősek voltak. Emellett játszott még másik gitárokon is, majd az én életemről kérdezgetett. Persze az fele ilyen érdekes sem volt. Egyetemre jártam, ahogy a legtöbb velem egykorú, emellett pedig egy kis bisztróban voltam vészhelyzet-felszolgáló. Azaz akkor mentem csak be, ha nagyon nagy emberhiány vagy csúcsidő volt. Plusz érdekességként megmutatta pár videójátékát, amiket hiába próbáltam ki, mindig elvert, de hát nem igazán értek ezekhez.

Fél hat körül szántam el magam a hazamenésre.

- Nincs kedved holnap elkísérni a próbánkra? Lehetnél kritikus - mondta az ajtófélfának támaszkodva.

- Nem is tudom, nem igazán értek a zenéhez - nevettem fel kínosan. Komolyan, egy széknek több ritmusérzéke van, mint nekem.

- Nem is kell, elég, ha ott vagy - kacsintott ismét. Ez tikkel, vagy ennyire imádja ezt a bizarr szemrángatást?

- Rendben, legyen - adtam meg magam; amúgy sem volt semmi dolgom másnap.

- Holnap tizenegykor kopogok - mondta, majd végleg elbúcsúzva tőlem zárta be az ajtót.




Másnap a megbeszélt időpontban nyitottam ajtót. Chan sokkal jobban festett; megfésülködött, normális - na jó, rockerekhez illő - ruhákat vett fel, és talán ki is húzta a szemeit(?)

- Te meg hogy nézel ki? - köszöntött kedvesen, majd kérdezés nélkül rontott be az előszobába, hogy jobban megfigyelhessen.

- Neked is szia, és persze, bejöhetsz - forgattam a szemeim, majd végignéztem magamon. - Mi ezzel a baj?

Egy sima, fehér póló és egy farmer volt rajtam, semmi különös.

- Na gyere, átugrunk hozzám, és kapsz rendes ruhát - ragadta meg csuklómat, s húzni kezdett magával.

- Előre félek - sóhajtottam, de nem is Byun Baekhyun lennék, ha nem hagytam volna magam.

Fél óra elteltével sokkos állapotban álltam a tükör előtt. Egy fekete, AC/DC  - azt még én is ismerem - feliratos póló, egy szintén fekete, szakadt farmer, melyről két lánc lógott és egy színben az öltözékhez illő bőrdzseki volt rajtam.

- Na, máris jobb - bólintott elégedetten Chan, majd a telefonjára nézve le is hervadt a mosolya. - Baszki, elkésünk! Gyere, Baek! - kezdett futni kifelé, én pedig csörömpölve követtem.

Enyhe fél órás késéssel meg is érkeztünk a próba helyszínére, mely egy lepukkant ház lepukkant garázsa volt. Tele volt szerszámokkal, amiket senki sem használt vagy ezer éve, emellett még egy törött bicikli is helyet kapott a sarokban, az egyik brutális méretű hangfal mellett. A földön elvétve sörösdobozok, törött borosüvegek és egyéb nem akarom tudni micsodák voltak. Azt hiszem, láttam egy piros alsógatyát is.

- Mivan, elnyelt a vécé, Park? - figyelt fel érkezésünkre röhögve az egyik srác, kinek kék-piros hajkoronája elég érdekes hatást keltett, pláne, hogy fel is volt állítva.

- Nem, csak öltöztetősdit játszottam - nevetett Chanyeol is, majd vállaimra fogva állított maga elé. - Srácok, ő itt Baekhyun, eljött megnézni minket. Kész vagytok egy kis nyers, kőkemény kritikára?

- Byun Baekhyun vagyok - hajoltam meg, épp csak annyira, hogy nagyon ne legyen kínos a helyzet. A többi fiú egyszerre köszönt, majd Chan elkezdte bemutatni őket.

- A dobok mögött ül Jongin, bár mi csak Kainak hívjuk. A basszusgitárosunk Yixing, vagyis Lay, kínai. Én gitáros és énekes vagyok, az akusztikus gitárért pedig Kyungsoo, avagy D.O felel, ott, a lila hajjal. Végezetül pedig aki köszöntött minket, Jongdae, másik nevén Chen, a fő vokalistánk, akin Iron Maidenes póló van - magyarázta, miközben én igyekeztem memorizálni a rakat nevet, ami egyszerre zúdult rám. - Kezdhetünk fiúk? - kérdezte, mire helyeslő bólogatásokat kapott válaszul.

El kell ismernem, videón is tetszett a zene, de élőben egyenesen elsöprő volt. Mindenki a legjobbat hozta ki a szerepéből, és Chen, vagy kicsoda hangja felülmúlt mindent. A végén még rocker leszek. Késő estig próbáltak, s ugyan egyszer tartottak egy nassi szünetet, kilenc felé abbahagyták.

- Ma kicseszett jól szóltunk! Ezt meg kell ünnepelni - vihogta talán Jongin, majd eltűnt valahol egy ajtó mögött. Pár perc múlva egy rekesz sörrel tért vissza, aminek nem igazán örültem, ugyanis sosem bírtam jól a piát, de hát ez mégis csak társaság, s talán Chanyeol gondoskodik rólam, ha nagyon kiütöm magam.

Persze igyekeztem mértékkel inni, de azokkal a srácokkal ez lehetetlen volt. Épp hogy végeztem egy dobozzal, már nyomták is a kezembe a másikat. Így hát nem telt bele egy órába, én már a földön fekve röhögcséltem azon, ahogyan egy kalapács nézett ki fejjel lefelé. A dolgok homályosak voltak előttem, s a józan énem valószínűleg a fejét fogná, ha látna.

- Gyere Baek, hazaviszlek - mondta a fekete srác, de nekem nem tetszett az ötlet.

- Nemááár Chaaan, még maradni akaroooook! - kurjantottam, s lábaimmal ide-oda kezdtem rugdosni, csak hogy ne tudjon felemelni a földről.

- Hagyjad, hadd maradjon, jó fej! - kontrázott Yixing, félig koreaiul, félig kínaiul. Szóval erre mondják, hogy részegen egy másik nyelvet beszélünk.

- Ha hazaértünk, kapsz egy meglepetést, oké? - nézett rám felülről, amibe fülig belepirultam.

- Okééé! - Szerintem a fél szomszédság fültanúja volt szórakozásomnak, de abban az állapotban ez kicsit sem zavart. Chan így hát nagy nehezen elvonszolt az autóig, majd beültetett hátra, közben igyekezve, nehogy eldőljek. A hazaúton persze kétszer majdnem elnyomott az álom, de tartottam magam - hiszen a meglepetés volt a tét!

Chanyeol a karjaiban vitt fel a lépcsőn, mondván, így gyorsabb, ám az ajtómhoz érve elő kellett volna venni a kulcsot, amire én képtelen voltam így.

- Na hol van? - kérdezte a fekete hajú, míg én igyekeztem talpon maradni.

- Farzseb - közöltem fáradtan, mert már nagyon is aludni akartam. Azonban ahogy Chan a kulcsomért nyúlt, s megéreztem tenyerét a zsebemben, hirtelen olyan gondolataim támadtak, amiknek talán nem kellett volna - legalább is nem egy férfi irányába. Mindegy, ráfogom az alkoholra, elvégre biztosan amiatt éreztem azt, amit.

Chanyeol nagy nehezen bevonszolt a nappalimba, majd a kanapéra fektetve próbált lelépni, de nem hagytam. A nadrágján lógó egyik láncot megfogva húztam vissza.

- A... Meglepetésem nem... Adtad oda - gügyögtem artikulálatlanul, s csak remélni tudtam, hogy megértette, amit akartam.

- Biztos kéred? - suttogta közel hajolva arcomhoz, mire ismét éreztem, ahogyan kipirulok.

- Persze - bólintottam félszegen, mire Chan fél kezébe fogta arcom, s óvatosan egy lágy csókba invitált. Meglepődtem, de első dolgom volt viszonozni, hiszen olyan mámorító volt, mint talán egyik alkohol sem. Nem gondolkodtam, hogy fogok erre reagálni holnap, csak Chanyeol volt a szemem előtt. Bátran állíthatom, hogy az volt életem legjobb csókja. A világ mintha megfordult volna velem, bár lehet, ez már csak az alkohol miatt volt. Miután elvált tőlem, végigsimított arcomon.

- Jó éjt, Baek - suttogta, aztán gondolom elment, már nem hallottam. Bealudtam.




Másnap szörnyű fejfájással ébredtem. Semmi sem maradt meg az előző estéből, de nem is nagyon bántam, elvégre biztos hatalmas hülyét csináltam magamból. Megdörzsölve szemeim kivánszorogtam a konyhába, hogy fájdalomcsillapítót szerezzek, ám az ajtó elé érve megtorpantam. Sercegés hallatszott odabentről, ami nem túl bíztató, elvégre egyedül élek. Óvatosan résnyire nyitottam az ajtót, majd megláttam a félmeztelen Chant, aki épp rántottát csinált. Most mondjam, hogy meg vagyok lepve?

- Jó reggelt - küldött felém egy édes mosolyt, mire én csak bevánszorogtam, s a szekrényhez lépve kezdtem el a megfelelő pirula után kutatni. Szerencsére nincs itthon sok gyógyszer, így hamar megtaláltam.

- Szokásod betörni másokhoz? - kérdeztem félig ásítva, s egy pohár víz kíséretében lenyeltem a fájdalomcsillapítót.

- Inkább köszönd meg, hogy hazahoztalak - tettetett hisztit, majd elém tett egy tányér isteni illatú tojást.

- Még főzni is tudsz? Esküszöm, elveszlek feleségül - motyogtam felnézve rá, válaszul azonban csak egy félmosolyt kaptam. Tekintetem akaratlanul is végigsiklott izmos felsőtestén, s meg kellett állapítanom, hogy igen jól nézett ki. Nagyon jól.

- Jössz ma is próbálni? - ült le mellém egy bögre kávéval a kezében.

- Hogy megint bebasszak mint a rohadt élet, mi? - húztam el a számat, mire felnevetett.

- Nem, ma nem fogunk inni - mondta, s bár nem hittem neki, nem akartam kihagyni az ingyen koncertet. Na meg nem árt barátokat szerezni, ha már a nőszerzés tabu, hála férfias sármomnak. Oh, ha az iróniáért odalennének a csajok...




A napok hetekbe csaptak át, én pedig minden szabadidőmet Chanyeollal és a bandájával töltöttem. Meglepően közel kerültünk egymáshoz, aminek örültem, ugyanis ha van valami, amiben a csajozásnál is rosszabb voltam, az a barátkozás. Na meg ugye ez egy összeszokott társaság volt, tele zenészekkel, míg itt voltam én, a botfülű, falábú kívülálló. S még így is befogadtak. Tényleg csinálnak megkérdőjelezhető dolgokat, de talán ettől tetszik annyira a közösségük.

Egy kellemes, napos délutánon is a garázshoz készültem; Chan és a többiek már ott voltak, mikor megérkeztem. Minden alkalommal torkomban dobogó szívvel közelítettem meg a helyet, hiába a megszokás. De imádtam minden pillanatát.

- Nézzétek, itt van Bacon - mutatott felém Jongin. Ez a becenév az első pár alkalom után rám ragadt, s hiába ellenkeztem, nem akart lekopni.

- Baekkie~ - suhant felém a magas, fekete hajú, s szorosan átölelt. Mi már csak így köszöntjük egymást.

- Ha a buzik abbahagyták, akár kezdhetjük is - forgatta szemeit Jongdae, ugyan válaszul én csak bemutattam neki, Chan jót röhögött rajtunk.

A srácok épphogy elkezdték az első számot, egy alacsony, sötétbarna-narancssárga hajú lány lépett be az ajtón, mire mindenki abbahagyta a zenélést. A lány egyenesen Chanyeolhoz lépett, s arcára nyomva egy puszit köszöntötte.

- Oppa~ - kurjantotta, mire egy kisebb szivárványt hánytam. Ki ez a ringyó?

- Seulgi? Te itt? - kérdezte tőle a fekete hajú levakarhatatlan mosollyal.

Hirtelen szörnyű érzés fogott el. A mellkasom szúrni kezdett, a torkom kiszáradt, szemeim pedig könnyesek lettek. Ez a lány... Chan barátnője? Miért nem mondta, hogy van neki? Ez olyan dolog, amit megosztanak egymással a barátok, nem? De lehetetlen... Nem lehet barátnője! Hiszen... Itt van a banda, itt vagyunk mi... Itt vagyok én... Minek neki csaj? Hiszen Amerikába akar menni, vagy oda is viszi majd? Ugyan már! Bár végignézve rajta, totál beleillik a képbe. A fekete fűző, a sok lánc az oldalán, a tíz soros bakancs, a vad, sötét smink... Meg ugye a hajfesték. Tökéletes a szomszédom mellé...

- Baek, baj van? - nézett rám összeráncolt homlokkal Kyungsoo, mire a többiek is odafordultak, Chanyeolt és a bigét is beleértve.

- Kicsit rosszul vagyok - köszörültem meg a torkom, majd felállva helyemről az ajtó felé vettem az irányt. - Az lesz a legjobb, ha most haza megyek.

Amint kiértem a garázsból, elkezdtem rohanni. Nem tudtam, merre megyek, s nem is érdekelt. Csak futottam, el a problémák és az érzéseim elől. Becsapva éreztem magam, holott tudtam, hogy nem kötelessége Channak mindent elmondania. Mégis fájt... Fájt a tudat, hogy nem engem szeret.

Valahogyan végül visszakeveredtem az utcámba, bár már igencsak este volt, mikor beléptem a társasház kapuján. Mázsás súllyal a szívemen vonszoltam fel magam a harmadikra, majd hazaérve levetettem magam a kanapéra, s csak bámultam a tévé fekete képernyőjében önmagam. Miért is akadtam ki ennyire? Hiszen szíve joga, kivel jár... De én nem szeretném, hogy mással járjon. Magamnak akarom. Azt hiszem, beleszerettem. Most jöhetne a klisés kiakadás, de nem titkolom, hogy megnézem néha a jó pasikat, hiába vallom magam heterónak. Minden esetre, el kellett kerülnöm Chanyeolt, minél messzebbről. Nem rondíthattam bele a boldogságába.




Már egy hét telt el azóta a nap óta. Chan gyakran kopogott az ajtómon, s hívott is jópárszor, de ignoráltam. Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Legalább én és az érzéseim nem kavarnak bele a kap... Szóval együtt lehet azzal a fruskával. Én tökéletesen el vagyok fagyizabálással és zenehallgatással egész nap.

Persze ezt sem csinálhattam örökké. Egy idő után muszáj voltam kimozdulni, ha másért nem is, kaját venni. Megvártam az este hatot, mikor elviekben Chanyeol próbán van, akkor indultam el a boltba.

Nos, engem valaki vagy valami odafent nagyon nem szeret. A földszinten kilépve a liftből egyenesen szembe találtam magam a fekete hajú fiúval, ki át akart ölelni, de én elhúzódva kikerültem.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte szomorúan, mire megtorpantam. Lassan fordultam meg, hogy ismét szembe kerüljek vele. - Miért kerülsz, Baek?

- Még van pofád kérdezni? - kiáltottam vissza. - Ahhoz képest, hogy egy szót sem szóltál a barátnődről, majd halál nyugodtan hagytál elmenni, még neked áll feljebb?!

- Miről dumálsz? - ráncolta szemöldökét Chan, mire végleg betelt nálam a pohár.

- Nem miről, szívem, kiről. Arról a narancssárga hajú ribancról aki kis híján felfalta az arcod egy hete. Róla van szó - ordítottam magamból kikelve, majd egyszerűen térdre zuhantam. Túl sok volt a stressz, az érzéseim visszafojtása, s a tudat, hogy nem lehetek azzal, akit szeretek. Túl sok volt nekem Chanyeol, s a világa. Persze a magas srác azonnal odaszaladt hozzám, s leereszkedett mellém. Egy darabig csak a zihálásom volt hallható a csendes földszinten, majd a fekete hajú halkan megszólalt.

- Seulgi... - szóval ez a csaj neve. Jó tudni, nagyon érdekelt. - Az unokatestvérem, egyben a testőrünk.

Tekintetemből kitalálhatta, hogy per pillanat hülyének nézem, így gyorsan magyarázni kezdett.

- Négy éves kora óta judozik, olyan, mint egy zsebterminátor, higgy nekem - mondta nevetve, én pedig csak lehajtottam fejem, hogy ne lássa bujkáló mosolyom. Hogy lehettem ekkora idióta? Napokig kerültem azt, aki fontos nekem, mindezt egy félreértés miatt. Miért nem gondoltam rá, hogy családtag? Nem, Baekhyun, nyilván, neked egyből a legrosszabbra kell következtetned. Hiszen te magad állapítottad meg még az első találozásnál, hogy talán a saját neméhez vonzódik... Egy méretes farok vagy, Byun.

Értelmetlen gondolatmenetemből Chanyeol mély orgánuma szakított ki.

- Meleg vagyok - közölte hirtelen, mire felkaptam a fejem. - Egyetlen egy barátnőm volt, még második gimiben.

Szóval igazam volt. Hirtelen felcsillant bennem a remény halvány sugara. Talán... Talán még van esélyem. Túlságosan féltem szólni, hisz ez tipikusan az a helyzet, hogy mikor sokadszorra sikerül meggyújtanod a gyufát, nem mersz mozdulni, mivel félsz, hogy ismét elalszik. Pedig ki tudja, talán ha odateszed a kanóchoz, egy nagyobb láng is születhetne. Pontosan ilyen volt.

- Szóval most... - kezdtem egész halkan mondandómba, hogy csak épphogy értse, mit mondok. - Nincs senkid?

- Nincs - húzta félmosolyra száját, s közelebb jött hozzám. - Bár bevallom, tetszik valaki.

Bumm. Ennyit a lángról. Végül is gondolhattam volna, egy ilyen félistenért valószínűleg tömegek olvadoznak, nem várhattam el, hogy én legyek a nagy Ő. Ugyan már, Baek, te túl átlagos vagy egy ilyen srác szemében. Mondjuk amíg ő boldog, én is az vagyok... Azt hiszem. Vagy szimplán féltékeny.

- Akkor menj, legyél vele - hajtottam le ismét fejem, mert képtelen voltam a szemébe nézni. Neki tetszik valaki, ennyi. Nem nagy dolog... Ennél jobban úgy se tudna összetörni. Vagy mégis? Chanyeol hatalmat gyakorol felettem, esküszöm, mint valami kibaszott mágus...

- Épp azt teszem - suttogta, s államnál fölemelve fejem nyomta ajkait enyéimnek. Szívem heves zakatolásba kezdett, s mintha a mázsás súly került volna le vállaimról, úgy éreztem, felszabadultam. Chanyeol szabadított fel, azokkal a puha, szép vonású párnákkal. Olyan régóta vártam erre, talán nem is tudtam, mennyire akarom, míg ő nem lépett. Szeretem ezt a fiút, akár szégyellni való, akár nem, így érzek... S nem akarom tovább titkolni. A tudtára akarom adni.

- Fura vagy - jegyeztem meg mellkasába dörmögve, miután elváltunk egymástól. - De így szeretlek.

- Én is szeretlek - csókolt tincseim közé, én pedig akkor jöttem rá, mi után kutattam, ami abban a sok lányban nem volt meg.